Sonár, lidar, radar/optikai áramlás

Ezért, ha a műhold segítségével történő háromszögelés nem jó módszer a talaj elkerülésére, próbáljuk meg közvetlenül „látni”!

Jelenleg legalább három kész távolságmérő technológia létezik, amelyek képesek jeleket továbbítani, és megnézni, mennyi ideig tart a visszapattanás: a szonár, a lidar és a radarmodul egyaránt használható.

Ezeknek az érzékelőknek azonban vannak gyenge pontjai:

1. gyengeség: felszívódás

Egyes felületek egyszerűen nem ugrálnak. A függönyök és szőnyegek elnyelik az ultrahanghullámokat, a sötét festék a lidart, a víz pedig a mikrohullámokat. Nem menekülhetsz el attól, amit nem látsz.

2. gyengeség: fázisinterferencia

Az érzékelők között jel interferencia van. Mi történik, ha több egyforma érzékelőt összerak? Honnan tudod, hogy az észlelt jel ehhez az érzékelőhöz tartozik? Még egyetlen érzékelőnek is meg kell küzdenie az áthallással, és elég sokáig kell várnia, amíg a visszhang eltűnik.

A jelek "kódolhatók" (alapvetően titkosítva), így minden jel egyedi, de ez növeli az eszköz bonyolultságát. * * Jó megoldás a jelzési tervet félig véletlenszerűvé tenni, így nem lesz rögzítve az idő, és mindig megtéveszti a szinkronjel.

Az optikai áramlásérzékelő egy másik módszer, amely kamerával megfigyeli, hogy az objektívben lévő tárgy nagyobb-e (jelzi, hogy a talaj/fal gyorsan emelkedik), kisebb-e (amikor az akadály eltűnik) vagy oldalra csúszik-e. A kamerák nem zavarják egymást, mint a szonár. Ha igazán okos, megbecsülheti a dőlést és egyéb 3D-s tulajdonságokat.

Az optikai áramlásérzékelőknek még mindig van "abszorpciós" gyengesége. Jó texturált felületre van szükség, hogy lássák az áramlást, ahogy az optikai egerük sem tud működni üvegen. Egyre népszerűbbek, mert a streaming számítástechnika ma már olyasvalami, amit be lehet helyezni egy FPGA-ba vagy egy gyors beágyazott számítógépbe.